Kószaszél
Ki tudja mit fúj a szél?
A lovak felépítése genetikája
A lovak genetikájának egyetlen, kisebb területét vizsgálták meg tüzetesebben: a szőrzet színének öröklődését. A dolog már önmagában is érdekes, gazdaságilag pedig óriási jelentőségű a színöröklés mechanizmusának a megértése, hiszen a lovak szerelmesei nagy pénzeket hajlandóak kifizetni az általuk kedvelt színért, amilyen például a palomino. És az is megér egy kis elemzést, hogy a naiv szelekció (a hasonlók vagy a legjobbak pároztatása) az esetek nagy részében nem hozza meg a kívánt eredményt - még akkor sem, ha a kiválasztott tulajdonságok biztosan genetikailag gyönyörűek -, s hogy tehát a gyakorlatban mért van szükség egy kissé tudományosabb megközelítésre. A genetika alapvetően két módon hiúsíthatja meg a fajtaazonosságra irányuló tenyésztői igyekezeteket. Az egyik a heterozigozitás eredményeképpen létrejövő, kívánatos tulajdonságok fent említett problémája. A másik az abból a tényből fakadó rendkívül bonyolult alaphelyzet, hogy a tulajdonságok többségét NEM egyetlen gén határozza meg, hanem sokszorosan összetett gének komplex kölcsönhatása. A lovak genetikájában mindkét szituációval találkozhatunk. Még a ló szőrzetének alapszínét sem egyetlen gén határozza meg, hanem sokféle gén egymásra halmozódó hatása. Először is egy (jelöljük így) W gén dönti azt el, hogy egyáltalán lesz-e bármilyen színe annak a szőrtakarónak. A domináns W gén egységes fehér szőrzetet eredményez, a recesszív w gén pedig lehetővé teszi más színek megjelenését is. Így aztán csak azok a lovak lehetnek színesek, amelyeknél ez a gén homozigóta recesszív - más szóval két w gént (ww) hordoznak. A Ww lovak - vagyis amelyek a domináns gének egyikét hordozzák - fehérek. Ennek a génnek az a sajátossága, hogy a két domináns gént öröklő - WW- lovaknak van egy végzetes tulajdonságuk: a vemhesség elején elvetélnek. A végzetes tulajdonság miatt a természetes kiválogatás során nagy erők hatottak e domináns gén eltűnésének irányába. És ez a gén tényleg el is tűnt volna, ha a tenyésztők nem törekedtek volna igazi fehér szőrű lovak előállítására. (A domináns-fehér színezet többféle módon is különbözik a lovaknál megjelenő "egyéb" fehérektől: a bőr rózsaszínű nem pedig színes. A szürkék az életkor előrehaladtával fakulnak, bár színesként születnek.) A helyzet tehát az, hogy ha a tenyésztők szándékosan ilyen szőrszínt akarnak kikeverni, akkor kénytelenek heterozigótát heterozigótával pároztatni. A Ww-Ww párosításnak pedig négy lehetséges kombinációja van, amik egyforma valószínűséggel jelenhetnek meg: WW, Ww, wW és ww. A WW azonban még a születése előtt elpusztul. Így az élve maradt 3 csikóból kettőnek domináns fehér génje és fehér szőrzete, a harmadik ww csikónak pedig színes szőrzete lesz. A színes lovakat két nagy csoportba lehet sorolni, mégpedig az E jellegű gén viselkedése alapján. A domináns E sötétpej vagy fekete színt eredményez (a genetikusok összevonják: "feketék"); a homozigóta recesszív ee pedig sárgát (a genetikusok szerint vöröset). Z utolsó fontos gén az A, amely domináns formájában a pej színezet (barna test, fekete farokkal, sörénnyel és lábakkal) kódját hordozza, recesszív aa formájában pedig a fekete színezetét (fekete test, fekete farokkal, sörénnyel és lábakkal). Az A génnek nincs hatása a sárgákra. Mindebből pedig elég nyilvánvaló, hogy a sárga-sárga párosításból (mert mindkét szülő homozigóta recesszív) csak sárga csikó születhet. A fekete-fekete párosításból csak fekete utódok lesznek a fekete/pej csikók között, de itt egynegyed arányban sárga csikóik is születhetnek, abban az E mindkét szülőnél heterozigóta. Mindezekben az esetekben a szelekció állandóan növeli a típushű egyedek megjelenési esélyeit. Nem így áll azonban a helyzet a palomino és a fakó színt hordozó géneknél. Ezek a színek a C lokuszon működő színoldó gének eredményei. A domináns C gén következtében a teljes szőrzetszín megjelenik. De ez az egyik olyan szituáció is , amelyben a dominancia nem teljes, és köztes effektusok is előfordulnak. A domináns CC gén tekintetében homozigóta lovaknak szabályos a szőrszínük. Az egy recesszív génnel (ccr) rendelkező lovak színe részben elmosódott. A Cccr genotípust hordozó pejek fakók lesznek; míg a sárgák pedig palominok. Ha a génpár mindkét tagja recesszív génnel rendelkezik, akkor a színoldás még nagyobb. Az ilyen genotípusos pej perlinó lesz, a sárga pedig cremello. Mindkettő nagyon világos színű és kékszemű. A palominok és a fakók nem produkálnak fajtaazonos színű utódokat - ők ugyanis heterozigóták. Ha egy palominot palominoval, vagy fakót fakóval keresztezünk, akkor a 4 megszületett csikóból nagy átlagban egy teljes színű lesz, kettő palomino vagy pejfakó, egy pedig cremello vagy perlinó. És végül újabb komplikációk származhatnak, egy sor domináns gén működéséből: a domináns D gén fakó színt eredményez (egérfakót a feketéknél, valódi fakót a pejeknél, és izabellát a sárgáknál). A domináns R gén a felelős a deres színért, a színes és fehér szőrszálak keveredéséért. A foltokat, a pettyeket, a mosott sörényt és farkat, valamint a fej és a láb jegyeit sok más kiegészítő gén idézi elő.
Emésztésélettan Önkéntes szárazanyagfölvétel. A ló, hasonlóan a többi növényevôhöz, ajkai és nyelve által képzett csô segítségével iszik. A szilárd takarmányt fölsô ajkaival ragadja meg. Jellegzetes táplálkozási szokása szerint a ló gyakran ráfúj takarmányára, mielôtt megenné. Emiatt különösen káros lehet a ló számára a poros, penészes takarmány. A széna etetés elôtti lerázása ugyan enyhíti a veszélyt, de a levélpergés miatt nagy veszteseggel jár. Kényszermegoldásként a poros takarmány kevés vizzel történô "megszentelése" jöhet szóba. A granulátum, illetve ivós (1:3 arányban) etetése az említett gondon kívül a szelektív takarmányfölvételt is megakadályozza. A rágás nem elhanyagolható részét teszi ki a ló emésztési folyamatainak. Egy kilogramm zab megrágása - fajta, kor és egyed szerint változóan - közel 20 percig tart A nyáltermelés túlnyomórészt a fültô alatti nyálmirigybôl származik. A termelt mennyiség nagymértékben függ a fölvett takarmány minôségétôl. Átlagos mennyisége naponta 40 liter. A nyál semleges, enyhén lúgos vegyhatású. Bár tartalmaz kevés keményítôbontó enzimet, ennek hatása - a rendelkezésre álló kevés idô miatt - elhanyagolható. A nyál fô szerepe tehát a száraz takarmányok megnedvesítése és elôkészítése a lenyeléshez. A gyomor ûrtartalma átlagosan 12-18 liter, de rendszerint csak 2/3-áig telik meg. A gyomor - viszonylag kis ûrtartalma miatt - naponta többször ürül. Åltalában a lenyelt falat egy-két harmada idôzik hosszabb ideig (6-8 órát) a gyomorban. Következésképpen a gyomoremésztés jelentôsége a ló számára korlátozott. îgy a gyomortartalom nem keveredik maradéktalanul, hanem rétegesen helyezkedik el. (Ennek hátrányait az igen aktív és hatékony rágás csökkenti, mert a lenyelt falatokban a fejadagalkotók már keverednek). Itt említendô meg, hogy anatómiai sajátosságai miatt a ló képtelen a hányásra. A gyomorkapu (cardia) ugyanis rendkivül nehezen nyílik meg; a pylorus ("gyomorcsukó", a gyomornak az epésbélbe vezetô része) ezzel szemben könnyen. Ez utóbbi csak akkor kerül görcsbe, ha - fôleg az abrak etetése elôtt - hideg vizet itatunk ("vízkólika"). A pyloruspasmus következménye nem egyszer gyomorrepedés. Az óránkénti átlagos gyomornedvtermelés 0.7 dl (kb. 2 l/nap). A búzakorpa, a roppantott zab és kukorica, valamint a sárgarépa serkenti, a szemes zab és a szénafélék csökkentik az elválasztás mértékét. Megjegyzendô, hogy a gyomornedvtermelés mértékében jelentôs egyedi különbségek figyelhetôk meg. A gyomor alapi részében kevésbé savas (kb. pH 5-ös) a közeg, ami lehetôvé teszi a falattal odaérkezô baktériumok életben maradását.Ezek hatására a takarmány szénhidrátjainak egy része illó zsírsavakra és tejsavra bomlik. Az elôbbiek a vastag- az utóbbi a vékonybélben szívódik föl. (A leírt folyamat jelentôsége elsôsorban a hátsó bélszakaszok keményítôterhelésének megelôzésében áll). A pylorusi rész savasabb (pH 2.5-2.7), ami lehetôvé teszi a pepszines-sósavas fehérjebontást. A leírtakból az a gyakorlati tanács szürhetô le, hogy a ló napi adagját több, apróbb részletekben etessük meg és az abrak etetése kövesse a tömegtakarmányokét! A kb. 18-20 méteres hosszával és 3-4 cm-es átmérôjével a vékonybél ûrtartalma mintegy kettô-négyszerese a gyomorénak. A tartalom tovahaladási sebessége gyors, a takarmány átlagos itt tartózkodási ideje 2-4 óra. Stresszhatásokra, bizonyos takarmányok (leveles répafej, pillangósok, rozsnok stb.) fizikai és/vagy kémiai hatására a vékonybél összehúzódásai fölgyorsulnak és bélelzáródáshoz (invaginatio) vezethetnek. Rosthiány, fehérjetúletetés pedig az aminosavak dekarboxilezéséhez és izgató-mérgezô biogén aminok keletkezéséhez vezethet. A vékonybél emésztÕnedvei a napi 6-8 l hasnyál, a 4-6 liter epe és a 100-120 liter bélnedv. Az epe és a hasnyál folyamatosan, egy ponton ürül a vékonybélbe. (A lónak nincs epehólyagja!) A nem rostalkotó szénhidrátok (keményítô, cukrok) egyszerû cukrokká bontva szívódnak föl. Nem bontott hányaduk (10-30%) a vastagbelekbe kerül. A hôkezelés, különösen a pelyhesítés és az extrudálás, javítja a keményítô emészthetôségét. A zsírszerû anyagok emésztése - a folyamatosan érkezô epének köszönhetô jó emulgeálódás miatt - kiváló, kb. 90%-os. A ló fejadagjában 15-18%-nyi zsírt is képes tolerálni, sôt hasznosítani (McCANN és mtsai, 1987). A takarmányzsír összetétele (kemény-puha, pigmenttartalom) nagy mértékben visszatükrözôdik a testbe épített zsírokon. Erre különösen vágólovak elôállítása során kell ügyelni, mert például a kukoricára és lucernaliszt-granulátumra alapozott hízlalás puhává és sárgás színûvé teszi a testzsírokat. A fehérjeemésztés döntôen a vékonybélben zajlik, hatékonysága átlagosan 60-75%-os. A vakbél szerepe az aminosavellátás szempontjából elhanyagolható, ennek megfelelôen az intenzív növekedés, valamint lactatió alatt a ló is igényes az etetett takarmány aminosav-összetételével szemben. Az elsô és második számú limitáló aminosav a lizin és a metionin. A kalcium, a magnézium, a nátrium, a kálium, a legtöbb mikroelem és vitamin a vékonybélbôl szívódik föl. A karotinok föltárása - a rendelkezésre álló rövid idô alatt - tökéletlen, emiatt a karotinÞ A-vitamin átalakulás hatékonysága rossz. A foszfor (foszfát-ionok formájában) a vékonybélbe beválasztódik, és a remesébôl szívódik föl. Emiatt a takarmány Ca-P aránya a foszfor értékesülésére csak szélsôséges esetekben bir befolyással. Megállapítható tehát, hogy - különösen abraktúlsúlyos takarmányozás (pl. sportlovak) esetében - az emésztés fô helye a vékonybél. Nem becsülendô le azonban a vastagbél szerepe sem. Itt a tartalom tovahaladása lelassul (a takarmány átlagos tartózkodási ideje kb. 1 nap), ami a mikrobiális emésztésnek kedvezô föltételeket teremt. A vastagbélben a szénhidrátok mikrobiális bontásának eredményeként illó zsírsavak keletkeznek, fölszívódnak és jelentôsen hozzájárulnak az állat energiaellátásához. A keményítôbôl és cellulózból átlagosan 17:5:1 arányában ecet-, propion- és vajsav keletkezik. Abraktúletetés hatására hirtelen sok keményítô érkezhet a vastagbelekbe, amely tejsavas erjedést, a pH 5.5-5.8-ra való csökkenését, ozmotikus hasmenést okozhat, és hajlamosít a savós patairhagyulladásra. A leírt erjedéses dyspepsia - különösen gyors növekedésû csikók esetében - halálos kimenetelû Clostridium-enterotoxaemia kialakulásához vezethet. Mindez megelôzhetô a nyersrostbevitel megfelelô szinten tartásával. A szárazanyagnak minimálisan 16-18%-át a nyersrost tegye ki. A rost strukturáltsága - szemben a kérôdzôkkel - kisebb szerepet játszik. Hiányának fô veszélye, hogy a kiesô rágási idô miatt a ló unatkozik, karórágóvá válhat. (Az emlitett káros szokás természetesen más okból is kialakulhat !) A nyersrost 30-60%-át tehát - ami 100 kg élôsúlyra számítva minimálisan 0.5 kg-ot jelent - ajánlatos struktúrális, azaz 1 cm-nél hosszabb részecskék formájában nyujtani. A karbamid (és más NPN-anyagok) etetése a lovakkal gyakorlati körülmények között nem célravezetô, sôt inkább ellenjavalt! A vakbélben és a remesében keletkeznek vitaminok is (fôként B1, B6, B12 és K), részben föl is szivódnak, de a nagyobb igénybevételnek kitett lovak számára pótlásukra is szükség van. A bélflóra eredeti összetételétôl függôen, egyes szájon át bejutó antibiotikumok, illetve coccidiostaticumok - a bélflóra egyensúlyának fölborításával - bélgyulladást, hasmenést, elhullást okozhatnak.
Széna dupla ennyi rágási idôt igényel. A ló tehát lassan eszik, alaposan rág. Ezért a legtöbb takarmányát (széna, zab stb.) természetes formában is kaphatja; a kemény magvú árpát és kukoricát célszerû roppantott formában etetni. (Idôs lovak esetében ajánlható a széna fölszecskázása is, illetve a szemestermények roppantása). Megjegyzendô, hogy a rágás energiaigénye nagy, ezért intenzív munkában álló lovaknak többen közepes rosttartalmú granulátum etetését javasolják.